Édes Anna - Helikon Zsebkönyvek
"Az ember félni kezd, nem tudja, kikkel él együtt."

Kosztolányi az Édes Annában nemcsak a radikális, hanem a mérsékelt jobboldallal is szembefordult, amikor regényében (bár kimondatlanul, de félreérthetetlenül) összefüggést teremtett a tanácskormány bukása és hősnője kiszolgáltatottsága között, s éppen a regény legrokonszenvesebb szereplője, a meggyőződéses keresztény Moviszter mutat megértést a cselédlány embertelen sorsa és a proletárhatalom társadalomjavító ábrándjai iránt. Az Édes Anna tehát számvetés és leszámolás - nemcsak a berendezkedő Horthy-rendszerrel, hanem önmaga gyászos szereplésével is -, egyúttal engesztelő áldozat a megnyomorítottaknak. De Kosztolányit nem annyira a múlt, mint inkább a múltat látszólag maga mögött hagyó, mégis annak értékeit átörökítő jelen érdekelte igazán. Arra kereste a választ, hogy miképp lehetne enyhíteni az elszenvedett társadalmi és történelmi igazságtalanságokat.
Kötetünk az első könyvkiadás szövegét követi, de a mai helyesírás szerint javítottuk. Helyreállítottuk a cenzúrázatlan szöveghelyeket, és korrigáltuk a sajtóhibákat.
Szerző
Kosztolányi Dezső
Kiadó
HElikon Kiadó
Év
2022
ISBN szám
9789636200428
Oldalszám
281 oldal
Típus
karton
8,32
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Kérdés a termékről