Egy csésze tea Tokióban
„Imádom ezt a regényt – csodálatos olvasmány, abba az országba repít, ahová mindig is szerettem volna eljutni" – Jeannie
„Főként a krimiket és a thrillereket szeretem, de ez a regény felkeltette az érdeklődésemet. Nem bántam meg, hogy elcsábultam. Az egyik legjobb könyv, amit olvastam" – Jacqueline

„Szeretem Julie Caplin regényét... lehetővé tette számomra, hogy a fotelban ülve Tokióba repüljek, és belekóstoljak a japán kultúrába" – Amy

Fogd az útleveledet, pattanj fel egy repülőre, és máris az égbe nyúló felhőkarcolók, a fantasztikus ételek világában találod magad, ahol nyomban egy izgalmas szerelmi történet közepébe csöppensz.
Fiona utazásokról szóló blogot ír, és a bakancslistáján mindig is előkelő helyen szerepelt az egzotikus Japán, így amikor megnyer egy minden költségét fedező utazást álmai országába, nem habozik: végre megvalósul, amire oly régóta vágyott. Öröme azonban kissé megfakul, ugyanis amikor megérkezik a vibráló, napfényes Tokióba, nem másba botlik bele, mint a szívtipró fotográfusba, Gabe-be, aki tíz évvel korábban összetörte a szívét.
A lány lelkében megelevenedik az utolsó találkozásuk során átélt fájdalom, annak minden gyötrő pillanata. Ám a teaszertartások és kulturális hagyományok országában mindenre megvan megfelelő recept, még a legsúlyosabb szívfájdalomra is, és egyszer csak azon kapja magát, hogy megtörténik a csoda… A cseresznyevirágzás, a szentélyek és a szimbolikus helyek gyógyító erejét megtapasztalva mindketten más színben kezdik látni a világot – és egymást.
Julie Caplin tízéves korában kijelentette be, hogy márpedig ő író lesz. Időközben eltérítette a PR elbűvölő világa, és számos luxusmárkának dolgozott, újságírókat kísért sajtóutakra olyan rettenetes helyekre, mint Torino, Milánó, Genf, Párizs, Brüsszel és Amszterdam. Persze olykor elveszítette a sajtó munkatársait a repülőtéren. Ezeknél jobb tanulmányutakat nem is kívánhatott volna, mivel lehetősége nyílt arra, hogy csodálatos ételeket kóstoljon meg, ingyenitalt ihasson, a sajtóközleményekben csiszolja íráskészségét, és kutatómunkát végezhessen majdani regényeihez.

Magyarul megjelent művei:
Egy csésze kávé Koppenhágában, 2018;
Egy szelet torta Brooklynban, 2019;
Egy krémes Párizsban, 2020
Szerző
Julie Caplin
Kiadó
Libri Könyvkiadó
Év
2022
ISBN szám
9789636040451
Oldalszám
488 oldal
Típus
karton
Címkék
regény, angolszász, kortárs
13,65
Nincs raktáron
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Kérdés a termékről