Hannibál feltámasztása
Móra Ferenc (1879–1934) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar írója, azt kevesen tudják róla, hogy muzeológusként is kimagasló életművet hagyott hátra. A Hannibál feltámasztása című kisregényt 1924-ben írta, ám a megjelenésére egészen 1949-ig várni kellett.

A Magyar Nemzet folytatásokban közölte, önálló kötetben pedig 1955-ben adták ki először. Egy évre rá mutatták be Fábri Zoltán a regényből készült, Hannibál tanár úr című nagy sikerű filmjét. Ezek az előzmények, de a kétezres évek elején jókora meglepetésre bukkantak az irodalmárok! Előkerült az eredeti kézirat, és kiderült: a kommunista korszak cenzorai jócskán megváltoztatták azt, néha éppen ellenkező értelműre. A helyreállított, cenzúrázatlan szöveget nyújtjuk át ebben a kötetben.

A vitriolos szatírában a klasszika-filológus tudós orosz hadifogságból tér haza a Trianon utáni Magyarországra, ahol rettegik a vörös forradalmat, megbélyegzik a zsidókat és hagymázas nemzeti mítoszok ködképével takarják el a valós társadalmi viszonyokat. Amikor a tanár új nézőpontból értékeli Hannibált és a barbárság győzelmét a műveltség felett, ügye országos botránnyá dagad, ünnepelnek az ostobaság és az előítéletek képviselői.
Szerző
Móra Ferenc
Kiadó
Európa Könyvkiadó
Év
2022
ISBN szám
9789635045334
Oldalszám
161 oldal
Típus
karton
Címkék
magyar irodalom, regény
6,35
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Kérdés a termékről