"A nevem Cara Romero, és azért jöttem ebbe az országba, mert a férjem meg akart ölni."
Így kezdődik Cara története, aki évtizedekkel ezelőtt egyedülálló anyaként, a kisfiával érkezett New York latin-amerikai bevándorlók által lakott negyedébe. Azt hitte, élete végéig a helyi lámpagyárban fog dolgozni, ám ötvenes éveinek közepén váratlanul elveszíti az állását, ami végzetes lehet számára, hiszen tartalékai nincsenek, a munkanélküli segély véges, szerény lakásának bérleti díját pedig fizetnie kell.
Állást kellene találnia mielőbb, és ebben hivatott segíteni őt az a kormányprogram, amelynek keretében Cara heti rendszerességgel találkozik egy szociális munkással. A találkozók során Cara, ez a melegszívű, életvidám asszony csak mesél és mesél: küzdelmekkel teli életéről, a barátairól, a családjáról, a bevándorlók apró-cseprőnek tűnő, mégis egész világokat romba dönteni képes ügyeiről, örömökről és bánatokról, arról, milyen az, ha valaki napról napra a társadalom peremén kénytelen egyensúlyozni.
Cara áradó mesélőkedve, szeretnivalóan esendő személyisége valósággal magával ragadja az olvasót, aki végig azon izgul, hogy Cara élete és sorsa egyenesbe jöjjön. Angie Cruz elképesztően fontos regényt írt, amelynek minden sora empátiára és emberségre tanít.
„Lulú adott egy doboz papír zsebkendőt. Bekapcsolta a rádiót. Bekapcsolta a tűzhelyet is, hogy vacsorát főzzön nekem, és azt mondta, addig maradok, ameddig szeretnék, para desahogarme. Sosem hallotta ezt a szót? Azt mondta, dominicana. Nem ért spanyolul? Ó, csak egy kicsit. Oké. Desahogar: nem belefulladni, addig sírni, hogy már egyáltalán ne kelljen sírni. Mindenesetre amikor Fernando elment, Lulú olyasmit tett értem, amit még a húgom, Ángela sem tenne. Amikor Ángela látta, hogy sírok, azt mondta, Meg ne fulladj egy pohár vízben.
Megmondom magának, Ángela hideg. De milyen hideg! Pfft! Nem érez irántam semmit. Lulú más. Ő megértette, hogy sírnom kell, hogy belülről meg ne fulladjak.
Látom, hogy jegyzetel. Mennyi jegyzet! Igaz, írhat rólam könyvet, mert amit én megéltem, annak száz fejezete van.”
